INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS
Ár: 3990 Ft
Eladó új, bontatlan Lost Planet 2 PS3 játékszoftver!
Gameplay videóelőzetes:
Lost Planet 2 játékteszt és leírás
Miközben baktattam a Lost Planet 2 (röviden: LP2) tesztpéldányáért, elgondolkodtam azon, hogy mit is jelent számomra az első rész, és hogy mit várok el a folytatástól, amivel kapcsolatban sok újdonságot ígértek a Capcom-os fejlesztők. Teljesen elmerültem a gondolataimban, és talán a pesti hőség ellenpontjaként is, de jó volt a fagyos tájakra visszaemlékezni: rögtön beugrott a lépteim alatt ropogó hó hangja, az élvezetes boss-harcok, és az éjszakába nyúló multis csörték. Anno vajon hány szörnyet lőhettem szét? Ekkor ötlött fel bennem a kérdés, amire a válasz a cikk alcíme lett, ami az általam nagyon utált, de viccesre vett (így megoldhatatlan) matematikai feladathoz kapcsolódik, miszerint: ha egy játékos, egy óra alatt, száz akriddal végez, akkor… De vajon tényleg az számít-e igazán, amit „kilóra” kapunk, vagy az hogy milyen tálalásban? Ezekre a kérdésekre kerestem választ, az Elveszett Bolygó felfedezése során.
A PS3-ra 2008 elején megjelent Lost Planet első része vezetett minket először az E.D.N. III hófedte tájaira. A történet szerint, az elképzelt jövőben a Föld már nem kedvez az emberi életnek, ezért a Neo-Venus Construction (NEVEC) nevű vállalat elkezdi az új otthonnak ígérkező planéta kolonizálását. Ekkor találtak rá az akridokra, ezekre az idegen, őshonos ízeltlábúakra. Az emberek először még visszavonultak előlük, de később Vital Suit-okkal (röviden VS, ezek mecha-k, azaz a robotok) felfegyverkezve tértek vissza, hogy végezzenek szörnyetegekkel, és kinyerjék belőlük a létfontosságú Thermal Energy-t (T-ENG, azaz a hőenergia), aminél a rideg környezetben nincs fontosabb. A LP1 eseményei a NEVEC, a hókalózok és az akridok harca körül bonyolódott, főszerepben a dél-koreai sztárról, Byung Hun Lee-ről mintázott, Wayne nevű főhőssel.
A folytatásban 12 évvel járunk az első rész eseményei és 50 évvel a kolonizáció után: a bolygó felmelegedett, a havas tájak pedig dzsungeleknek, és sivatagoknak adták át a helyüket. A konfliktus továbbra is a T-ENG megszerzése körül forog, az emberek frakciói és a megváltozott környezethez gyorsan alkalmazkodott, új erőre kapott akridok között.
Amire először felfigyeltem az LP2-vel kapcsolatban, az a játék dobozán elhelyezett kettes szám volt, amely „Lost Planet a négyzeten”-t jelentett. Persze ez nem a véletlen műve, a fejlesztők korábban tettek olyan nyilatkozatot, miszerint sokkal nagyobb terveik vannak a második résszel kapcsolatban, mint azt egy egyszerűen a név mögé biggyesztett kettessel ki lehetett volna fejezni, és elöljáróban annyit mondhatok, hogy sikerült felülmúlni az elődöt.
A nem túl hosszú kötelező installálás után, egy letisztult, logikus felépítésű, de az LP1-hez képest alaposan megváltozott főmenüben találjátok majd magatokat. Először az irányításról mondanék pár szót, mert ezt kritizálták a legtöbbet. Nos, a Monster Hunter sorozatra és a LP1-re is jellemző karakterirányításnak az a jellegzetessége, hogy az életszerűbb hatás kedvéért sokszor történik olyan, hogy a főhős megtántorodik, vagy elesik és ebben a pár másodpercben a karaktert nem lehet irányítani, vagy csak alig. Ezt el kell fogadni és nem nehéz hozzászokni: különleges, semmilyen más játékban nem alkalmazott módszer ez, és azért tetszett meg annyira, mert felelősségteljes játszási stílus követel meg. Itt bizony figyelni kell, hogy ne dobjátok el csak úgy a gránátot, a csapattársaitok közelében, mert ennek súlyos, halálos következményei lehetnek: egy gránát miatti lökéshullámtól elvágódott szereplő, a szakadék pereméről könnyen a mélybe zuhanhat. Az ilyen elhalálozások is kritizálhatóak, de ezek az imént ismertetett rendszer részei, ha ennyire odafigyeltek minderre, miért tettek volna ezekkel a dolgokkal kivételt? Ez így teljesen rendben van, többféle gombkiosztás közül is választhattok, amit tovább lehet majd finomítani, nem lesz gond. További jellegzetessége még a sorozatnak, ami az irányításhoz kapcsolódik: a horog kilövése. Ezzel magasabb helyekre lehet majd felkapaszkodni, ami gyors helyváltoztatást tesz lehetővé, tovább színesítve a játékmenetet (és ezt másolták le a Just Cause 2-ben).
A legnagyobb meglepetés az egyjátékos rész (Campaign) elindítása után ért: hagyományos értelemben ez megszűnt létezni, de úgy gondolom ez volt az egyetlen logikus lépés, amit a fejlesztők tehettek, amennyiben az volt a céljuk, hogy tényleg valami újat adjanak. A lényeg az, hogy a hat epizódra osztott sztori mód sok-sok fejezetét vagy online kooperatív módon (max. 4 fő), vagy offline gép irányította társakkal (botokkal), esetleg osztott képernyőn (max. 2 fő) lehet majd végigjátszani. Ezt nehéz volt először megemésztenem, de elfogadtam, és később annyira elkapott a gépszíj, hogy alig bírtam letenni. Ugyan botokkal is végig lehet játszani a játékot (elég okosak, eltekintve 1-2 pályától, ahol nagyon oda kell figyelni), de a legnagyobb élményt a barátaitokkal vállt vállnak vetve adja!
Az akciófilmek hangulatát idéző, mátrixos belassításokkal fűszerezett ingame átvezetők kötik össze a pályákat, és mutatják be a fordulatos történetet. A havas terepen játszódó prológus után rögtön a dzsungelben találjuk magunkat, és később a víz alól megközelített városon túljutva kell majd a sivatagi hőségben harcolnunk, többnyire okosan viselkedő ellenfelekkel, akik közt akadnak majd renegát kolonisták, volt hókalózok és minden eddiginél komiszabb akridok. De többet nem is mondanék, lesznek nagy meglepetések, epizódonként meg tízemeletes főellenfelek! A küldetések is változatosak: a hagyományos A-ból B-be történő eljutáson túl, lesz például túlélő misszió (pl. a vonatos pálya), vagy olyan, ahol a megváltozott körülményekre kell reagálni, rombolható épületek közt (pl. a sivatagi pálya). Természetesen új fegyvereket (pajzs), és új robotokat (amik oldalára többen felkapaszkodhatnak) is találhattok majd a LP2-ben, olyan egyéb hasznos tárgyak mellett, mint amilyen pl. a harci páncél: ettől kicsit nehezékesebb lesz a mozgás, de nincs az az ízeltlábú, amely kiszedne belőle!
Ami fontos, hogy nincsenek checkpointok, azaz ha meghaltok, újra kell kezdeni az egész pályát. Ez is arra sarkall, hogy odafigyeléssel játsszatok. Ehhez kapcsolódik még a Battle Gauge nevű mutató (a hőenergiából visszatölthető életerő mutatója mellett található), ami a csapat életerejét mutatja: ez elhalálozásonként 500 ponttal csökken, tehát mindenki érdeke az, hogy egymást segítve jussatok túl az akadályokon. Ennek egyik új eszköze lesz az egymásnak hőenergiát adó szerkezet. Egyéb tekintetben a játék hasonlít az első részhez, a bevált dolgokon nem változtattak: továbbra is elszórt adatbázisok (Data Post) elfoglalásával lehet a térképet aktiválni (és a Battle Gauge-t növelni), ezekből értelemszerűen minél többet érdemes elfoglalni. Ez azért is fontos, mert a játékon belüli főbb feladatok mellett, ezeket a plusz dolgokat is jutalmazza a program: ha mondjuk, az öt pontból hármat elfoglaltok, akkor csak bronz értékelést kaptok, de ha megvan az összes, akkor arany fokozattal honorálja a játék a terep felfedezését. Ez az egyik újdonság a Good Job (GJ) díjak mellett, amely egy újabb jutalmazási rendszer, ilyeneket pl. 5 egymás utáni fejlövésért, vagy 10 ellenséges VS leszedéséért lehet kapni pályánként. A küldetések végén egy összesítő értékelőben a progi teljesítményeteknek megfelelő pontot ad (S-A-B-C-D betűjelölés mellett), és itt lehet majd beváltani az ellenfelekből kihullott kérdőjeles dobozkákat is: ezekben kreditpontok lesznek. Szóval az egyjátékos rész nagyon összetett lett, olyan élvezetes, hogy többször is érdemes végigjátszani (már csak a jutalmak miatt is).
A krediteket a My Page nevű menüpontban lehet beváltani, egy félkarú rablóra hasonlító minijáték keretében. Ezzel új fegyvereket, ruhákat vagy Noms de Guerre neveket kaphattok. Utóbbiak színesítő elemként szolgálnak és a PSN-es felhasználói név után látszódnak majd, pl.: XY Least Valuable Player, vagy I Love LP; igen mókásak. Itt tudjátok majd a különböző statisztikáitokat is nyomon követni (játékon belül eltöltött órák száma, kampány százalékos teljesítettsége, stb.), öltöztetni a főhőst, és az LP1-ben is oly népszerű, érzelemnyilvánításra alkalmas Emotes parancsokat, a különböző gombokhoz rendelni: ezek a csapat közti összetartást és kommunikációt segítik, meg lehet tapsolni vele a másikat, vagy önfeledten ugrálni a multiban legyőzött ellenfél teteme fölött.
Kompetitív online játékot a Muliplayer menüből lehet indítani, itt öt játékmód választható, ahol max. 16 fő veheti fel a harcot egymással: mindenki-mindenki ellen (Elimination, ez a DM), csapat-csapat ellen (Team Elimination, ez pedig a TDM), területfoglalás (Data Post Battle, ami a Conqest-nek felel meg), tojásgyűjtés (Akrid Egg Battle, egyfajta CTF) és túlélés (Fugitive, azaz szökevény mód, felfegyverzett csapat elől kell menekülni).
Itt is nyomon követhetőek a különféle ranglisták (99 szintet lehet lépni), és ami fontosabb, hogy a befejezetlen meccseket a játék bünteti: ha túl sokból léptek ki a vége előtt, akkor mondjuk, a következő öt küzdelemben nem kaptok pontot; ez szerintem jó ötlet. A ranglistás meccseken túl van még tét nélküli mérkőzés, és az öt különféle frakció közt bonyolódó, Faction névre hallgató küzdelem is. Itt hetente választhattok a csoportok egyikéből (pl. NEVEC, hókalózok, stb., azaz kinek a „színeiben” indultok), és az előre megadott három játékmódban lefolytatott meccseitek után, teljesítményeteknek megfelelően gyűjthetitek a pontokat. Ha jól játszottatok, a heti kiértékeléskor értékes kreditpontok üthetik a markotokat. Mindez a jéghegy csúcsa, mire feleszméltek perfekt káromkodtok három idegen nyelven, egy negyediken pedig a parancsokat osztogatjátok a csapattársaitoknak!
A játék kampányának változatos epizódjait, az első végigjátszás alkalmával körülbelül 10-15 óra alatt lőhetitek végig, és ahogy fentebb írtam, ezt offline és online is, több formában megtehetitek. A Multiplayer rész játékidejét pedig szerintem több tíz, sőt akár több száz órában lehet mérni. A LP1-ből átvett legjobb multis pályákon felül, a második részbe még sokrétűbb, akár többszintes harctereket pakoltak (lesz űrbázis, viharos tengerpart, meg erőmű is), és lehet tölteni még újabbakat, a PSN-ről. Ezek a többjátékos pályák egyébként több kiosztásban, többféle szabály szerint is játszhatóak (pl. minden alkalommal máshol van az elfoglalandó pont, vagy csak pisztollyal lehet harcolni), rengeteg éjszakába nyúló meccset ígérve ezzel!
A Capcom által fejlesztett MT Framework nevű grafikus rendszer korunk egyik legjobb 3D-s motorja, és szerintem nincs olyan közületek, aki ne találkozott volna már vele: ez hajtotta a Lost Planet 1-et, a Devil May Cry 4-et, majd sok fejlesztés után a Resident Evil 5-ot, és a jelenlegi 2.0-s verzió kelti életre újra, az E.D.N. III-as bolygót, a hófödte csúcsoktól, a dús növényzetű dzsungeleken át, a kopár sivatagokig. Teszi mindezt jelen generáció összes effektjével: a gyors mozgás közbeni képelmosódástól, a komolyabb pixel shader effektekig, részletesen kidolgozott textúrákkal (semmi homály), kiváló árnyékokkal, változó időjárással, rombolható pályákkal és életszerű mozgás-animációkkal (tegye fel a kezét, aki élőben látott tízemeletes akridot). Mindezekkel tehát kifogástalan, szemet gyönyörködtető képminőséget produkál a játék, teljesen akadás- és ricegésmentesen. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy például az utolsó fűszálig lemodellezett dzsungelben haladva, ahol a háttérben röpködnek a különféle élőlények, egy robbanás okozta lökéshullám megmozgatja még a környéken levő faágakat is, vagy a magas hőmérséklettől reszkető levegőjű sivatagban fújja a szél port, és a ruhánkat is. Ez a részletes kidolgozás pedig igazán élethű környezetet teremt, amelyben öröm harcolni.
A hangokról röviden annyit lehet elmondani, hogy rendben vannak, de ilyen téren az LP2 semmi kiemelkedőt, az elvárható átlagos minőségen túlmutatót nem ad. A zenék az akciófilmeket idézik, de nem hatnak tolakodóan, nem ezen van a hangsúly. A fegyverek és a robbanások zörejei viszont kellően megdolgoztatják a mélynyomót, és ehhez nem is kell túlságosan feltekerni a hangerőt. Ami a szörnyeket illeti, nos azok piszkosul ijesztően tudnak üvölteni: a vizuális sokk után (pl. ott a teljes képernyőt betöltő homokféreg) a vérfagyasztó üvöltéseik fognak végleg a fotelba szögezni. A hangulat tekintetében a pontot az i-re az ellenséges katonák fogják feltenni: egymást buzdítják a legyőzésünkre, és mikor ne adj’ isten leterítenek, azt sem állják meg kommentálás nélkül.
Multiban értelemszerűen egymással fogtok beszélgetni a legtöbbet és ennek a hangminőségére nem lehet panasz, de ha akarjátok, lenémíthattok minden mikrofonnal rendelkező játékost, ez néha nem árt, mert volt dolgom pár nagyszájú külföldivel.
Említést érdemelnek még azok jelentéktelennek tűnő hangok is, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül: gondolok itt például egy riadó utáni sziréna bömbölésére (hangulatfokozó szerep), vagy olyan apró neszekre, mint egy újratöltés vagy egy állás elfoglalásának a hangja (informáló szerep). Sokszor előfordult ugyanis, hogy ez mentette meg a karakterem életét: hallottam az ellenfél éppen kiürült gépfegyverének a jellegzetes kattogását, és rögtön tüzet nyitottam a fedezék mögül. Szóval erre a részre is nagyon odafigyeltek.
Végül formálisan is megválaszolnám a teszt elején feltett kérdést, miszerint az számít-e inkább, amit mennyiségre kapunk, vagy amit minőségre? Úgy gondolom mindkét dolog egyaránt fontos, és az Elveszett Bolygó 2 esetében olyan speciális helyzet állt elő, hogy nem csak tartalmilag kapunk jóval többet az első résznél, hanem a produkciós értéket tekintve is óriási ugrás történt. Igaz nem akkora, mint amekkorát jelen generáció hajnalán hozott a LP1, de a folytatás kategóriáján belül, ha nem is hoz sosem látott dolgokat, amit nyújt saját magához és a vetélytársaihoz képest, azt tökéletesen teszi. Nevén nevezve a gyereket: ilyen szép grafikát már láthattunk, de csak egy God of War III, vagy egy Heavy Rain esetében, tehát most 2010 nyárelőjén, a Lost Planet 2 audiovizuális tekintetben az élvonalban van. De ez csak a minőség; a „kilóra mérhető”, tartalmi plusz tekintetében is garantált, hogy több tíz órára lekössön minden játékost az akridok, és az egymás elleni küzdelem.
A már említett, sokak által hibáknak nevezett dolgokon túl (játékmechanikából eredő irányítási „gondok” és elhalálozások, checkpoint rendszer hiánya), a megváltozott felépítésű kampány mégis úgy gondolom, hogy ebben a megvalósításban egy jól átgondolt rendszer részét képezi, semmi sem került véletlenül a helyére. Ennek a játéknak így fektették le a szabályait a fejlesztők, ezt el kell fogadni, és akkor remek szórakozásban lesz részetek. Játékos szemmel nézve igényes kikapcsolódást biztosít, értem ez alatt, hogy a LP nem egy „agyatlan” céllövölde, hanem felelősségteljes, okos csapatjátékot kíván, és ehhez adott minden.
Ez lenne hát a Lost Planet, a négyzeten: megfelelő kihívást nyújt minden magányos hősnek, de igazán csak akkor bontakozik ki, ha valakivel együtt játsszátok végig; online pedig tiétek az egész világ. A fentiek alapján bátran ajánlom hát minden, pörgős akciót kedvelő játékostársamnak, és ahogy mondani szoktam: találkozunk a harcmezőn!
